Csendőrsors

Nyomasztó álomból ébredtem. Nem is tudtam, hogy valóban alszom-e még, vagy már ébren vagyok. Szempilláim még zárva voltak, hogy időt nyerjek a rendkívüli álomból való feleszmélésre. Becsukott szemmel próbáltam a kábulatból kibontani, hogy tulajdonképpen hol is vagyok.
A legénységi szoba csendjét csak az ott alvók egyenletes lélegzése törte meg. Egy pillanattal előbb úgy éreztem, hogy valaki áll az ágyam mellett. Szimuláltam tehát az alvást, és szempilláimat csak annyira nyitottam ki, hogy az elsötétített legénységi szobában a tárgyak körvonalait ki tudjam venni. Meggyőződtem róla, hogy senki idegen rajtunk kívül nem tartózkodik a szobában. Kint az épület mellett, az ablak alatt két román – vasvillával felfegyverkezve – halkan beszélgetett. Ők őrizték felváltva éjszakánként az épületet, nehogy a bent alvókat éjjel a partizánok részéről meglepetésszerű támadás érje. Világító számlapú karórámra néztem, ami éjjel 3 órát mutatott, óvatosan keltem fel, hogy a szobában alvó Bogdán csendőrt és a pótcsendőrt fel ne ébresszem. Az ablakot elsötétítő papírt félrehúzva kinéztem a holdvilágos éjszakába...